Bezárás

Szentendre, Duna korzó

Eladó étterem, vendéglő...
Alapterület 224 m²
Ár 460 millió Ft
  • Térkép
Horváth Barbara
06 20 491 ···

Eladó étterem, vendéglő...

Légkondicionáló van
GÖRÖG KANCSÓ ÉTTEREM ÉS VIZI TERASZ-KÁVÉZÓ-KIKÖTŐ VÁLLALKOZÁSSAL EGYÜTT

Kizárólagos megbízás



Eladó Szentendre jól ismert étterme és a hozzátartozó kikötő-kávézó. A Görög Kancsó étterem a Fő teret és a Duna korzót összekötő Görög utca sarkán található a Duna partján.
1961-ben nyílt meg, a tulajdonos - aki már 17 éve vezeti az éttermet - a hagyományokat megőrizve modernebb stílust alakított ki.
Már a ’70-es ’80-as években is a turisták kedvelt helye volt, ahová akár kajakkal, kenuval, kerékpárral érkeztek akkoriban egy jó túrós csúszára.
Szántó Imre festőművész készítette el a cégért és a belső dekorációt, ma is láthatók Szentendre látképét ábrázoló freskói.
A régi étterem mellé egy kis büfé került, melynek 1-2 fős személyzete és befektetése mellett arányaiban a legnagyobb profitot termeli. Van a tetőterében 3 vadonatúj szoba konyhával fürdőszobával, ami lehet az alkalmazottak szállása, esetleg kiadható rövid vagy hosszabb távra. (A tetőtér műszakilag tavaly újjult meg, új gerendák, tetőszerkezet, cserepek, burkolatok, gépészet, Ikea bútorok teszik esztétikussá.) Amely úgyszintén plusz bevételi forrás.

Az étterem elhelyezkedése kiváló, amióta a mobilgátat megépítették, zavartalan kilátás nyílik a Dunára. Az étterem az év minden szakában nyitva tart. Télen a zárt, fűtött könnyűszerkezetes teraszról is élvezhető a dunai kilátás. A belső térben 35 fő, a nyári teraszon 90 fő, a télikertben 20 fő kényelmesen elfér. Az éves közterület használati díj 2,4 millió forint.
A nyári időszakban fesztiválokat rendeznek a Duna korzón, kultúrális és gasztro programokkal színesítve a kínálatot. (Bor fesztivál, Szentendre éjjel-nappal nyitva, Ister napok, stb.)
Az előtte lévő sétányon csak gyalogosok, kerékpárosok és behajtási engedéllyel rendelkező autók haladhatnak el.
2021-22-re tervben van a Duna korzó felújítása, várhatóan még esztétikusabb látványban lesz részünk. Részletek Szentendre honlapján.

A szentendrei Dunán sétahajóknak is van kikötője, de a kisebb vizi járműveket - a motorcsónakok, kajakok, kenuk, jetskik - díj ellenében a speciális vizi-terasz-kávézóhoz kiköthetők. 60 főnek biztosított az ülőhely.
A vizi terasz-kávézó össze van kapcsolva a többi egységgel, a kikötőnek külön tulajdonosa van. Ez csak a kikötésre vonatkozó terület.
Az étterem a kikötő-kávézó a büfé és a tetőtérben kialakított szobák (közös konyhával, fürdőszobával) egyben eladók. Kompletten, céggel együtt. A vizi terasz-kávézó és az étterem épülete egy vállalkozási egységként üzemel.

Az ár tartalmazza a vendéglátó egységeket teljes felszereltséggel (étterem és kikötő stég bútorai, műszaki eszközei, téli kert, cégérek), céges vállalkozási formával, weboldallal és az engedélyekkel.
Tehát, a következő tulajdonos akár pár napon belül egy üzemeltethető bevezetett éttermet műkődtethet. Nem kell hosszasan várnia az engedélyekre, beszerezni az eszközöket, bútorokat, kipróbálni a helyett, stb.
Nem zsákbamacska, profitot termelő válalkozás, különleges adottságokkal és Szentendrén egyedi vizi-terasz kávézóval kilátással a Dunára és Szentendre Óvárosának templomtornyaira.

Az ingatlanok folyamatosan karbantartottak vagy teljesen felújítottak, a stég 2 éve épült, újszerű állapotú, risztóval, kamerával felzerelt. Az étterem tetőtere szintén megújjult.
Alul egy tárolásra használt régi 40 négyzetméteres boltíves pince található, mely további fejlesztés lehetőségét rejti. Borvacsozákhoz, kereskedelmi egységnek.


Perfect Homes - OTTHON A MINŐSÉGI ÉLETHEZ

Kapcsolat a hirdetővel

06 20 491 ···
Üzenetet küldök

Elérted a hirdetőt telefonon?