Gyula, Városerdő

Eladó étterem, vendéglő...
Alapterület 193 m²
Ár 25 millió Ft
  • Térkép
Hívja a hirdetőt!
06 30 373 ···

Eladó étterem, vendéglő...

Gyulától 5 km-re, a Fekete-Körös partján fekszik a természetes környezetben kialakított üdülőközpont a Gyulai Városerdő. Jellemzően nyaralókból és hétvégi házakból áll, melyek a víztől 300 - 400 méterre sorakoznak, de kevés számú állandó lakossággal is rendelkezik a településrész. A Városerdő szabad strandján fürdőzésre, horgászatra, kajak, kenu és vízibicikli kölcsönzésre is lehetősége van, a pihenni és kikapcsolódni vágyó kirándulóknak.
A természetes környezetet, illetve a kikapcsolódni vágyó emberek igényeit kihasználva épült meg a 2000-es évek elején, több fő befogadására képes vendéglátó egység. A szépen kialakított és berendezett "kis" vendéglő emeleti szintjén, minden igényt kielégítő lakrész került kialakításra, amely a vendégek elől teljesen elzárható.
A szórakozni vágyó embereket először egy külső terasz fogadja, amely a forró nyári napokon kiépített, bármikor zárható terasszal kibővíthető.
A téli időszak is kedvező feltételeket biztosít az oda látogatók számára, hiszen egy kellemes, nagy légterű szórakozó hely lett felépítve, amely minden korosztály számára megfelelő pihenést és kikapcsolódást nyújthat.
Több programokat is szoktak szervezni a Városerdőbe, amely kicsiknek és nagyoknak is egész napos kikapcsolódást jelent. Ezen" rendezvények lebonyolításakor is szeretettel várják a tulajdonosok az éhes gyomrú embereket. Mindezek mellett, minden nap nyitva tart a vendéglő, minden nap meleg étellel várják az ott lakókat, illetve az éppen ott nyaralókat. Hosszú évek óta teljes kapacitással működik, amely nagyon jó befektetést jelenthet az új tulajdonos számára.
Az éttermen és a kiszolgáló helyiségen tovább haladva érkezünk a teljesen felszerelt konyhába, ahol a minden napi ételek készülnek.
Majd az idegenek elől elzárt magán területhez jutunk. Belépve a nyaralóba, egy nappali fogad bennünket, ahol külön bejárattal rendelkezik a tusoló, illetve a WC.
Faragott fa lépcsőn mehetünk fel az emeletre, ahol egy galérián keresztül jutunk a szobákba, külön bejáratú Wc-be, mosdóba, illetve a szobához csatlakozó erkélyről csodálhatjuk meg a természet minden szépségét. Mindezen helyiségeket egy hosszú közlekedő vezeti fel.
Az épületen belül laminált parkettával, illetve járólapokkal lettek leburkolva a taposó felületek. A lakható részen (emelet) padlószőnyeget helyeztek el a tulajdonosok.
A fűtést gáz-konvektor, illetve elektromos fűtőtestek biztosítják a hideg napokon.
Az ingatlan építési módja könnyűszerkezetes, 10 cm-es szigeteléssel.

A vendéglátó helyiséget a lakható területtel együtt ajánlom családoknak, akik lehetőséget találnak egy jól jövedelmező vállalkozás beindításához, illetve folytatásához, hiszen az ingatlannal mindent megkaphatnak, amely biztonságot jelenthet a jövőre nézve. Valamint vállalkozóknak is, akik meglátják azt a pluszt az ingatlanban, amely jelen állapotban is nagyon kedvezően működik.

Kedves érdeklődő! Ha bármilyen kérdése van, vagy szeretné az ingatlant megtekinteni, akkor hívjon bizalommal:
Trungel Edit




(Egyedi kínálatunkat keresse a Városi Ingatlaniroda hivatalos weboldalán.) \n

Lépjen kapcsolatba a hirdetővel!

Trungel Edit
A referens összes hirdetése
06 30 373 ···
Városi Ingatlaniroda Az iroda összes hirdetése

Elérted a hirdetőt telefonon?